logo
Kókuszrost termesztőpaplan

A kókuszrost elterjedéséhez csak pár év kellett. Népszerűségét kitűnő víztartó képességének és jó szellőségének köszönheti. A kókuszrost lehetővé teszi a gyökérzet fejlődését, mely az egészséges növény alapja. Ha az általunk vásárolt kókuszrost termesztőpaplan mosott, szükséges elvégezni használata előtt a pufferolást, ugyanis a mosott kókuszrost tartalmaz nátriumot és káliumot. Első lépésben helyezzük a kókuszrost termesztőpaplant vízszintes helyzetbe, majd ellenőrizzük, hogy a kókuszrost lapja a csomagolás közepén található-e. Abban az esetben, ha a préselt lap eltört, vigyázzunk, hogy ne csússzanak egymásra. Ha nem szeretnénk távolságot hagyni a termesztőpaplanok mellett, a telepítés során legalább 2 cm-et mégis hagyjunk, hiszen felduzzadva így éppen össze fognak érni. Ezt követően a csöpögtetőket szúrjuk át a kókuszrost termesztőpaplan csomagolásán. Közben ügyeljünk rá, hogy stabilan legyenek elhelyezve, valamint arra is, hogy ne a fóliára csöpögjön a víz. Ezután már csak arra kell ügyelni, hogy legalább 18°C-os hőmérsékletű legyen a víz, mellyel a felduzzasztást végezzük. A művelet megkezdése előtt, tájékozódjunk, hogy az adott kókuszrost termesztőpaplan felduzzasztásához mennyi víz szükséges, ugyanis ez a méretétől függően változhat. Lehetőség szerint hagyjuk állni a kalciumos feltöltő oldatot. Ez lehetővé teszi, hogy majd több kalciumot szívjon fel a növény. A csöpögtetőket helyezzük át az ültető hely középső részére, így biztosítani tudjuk, hogy nedves legyen a termesztőpaplan. Ezután 2-3 folyóméterenként vágjunk drénnyílásokat. A kalciumos feltöltést követően ismét tiszta vizet használhatunk. Az ültetéshez használandó kókuszrostból vegyünk mintát, hogy tudjuk javítani a minőséget, ha szükséges.

2015-09-01 14:55:00