logo
Hogyan készül a kókuszrost?

A kókuszrost, az előállításának köszönhetően, környezetbarát és olcsó. Nem csupán azért számít olcsónak, mert a kókuszrost mellékterméke, hanem azért is, mert többször használható. Környezetbarát, hiszen melléktermék révén nem szükséges külön forrásokat biztosítani sem a kitermelésére, sem pedig az előállítására. A kókuszrost, illetve a kókusztégla ára nem magas, mely lehetővé tette, hogy széles körben elterjedhessen. A kókuszrost a kókuszdió mellékterméke, mely kiválóan használható termesztő közegként önmagában, de más talajjal keverve is eredményes termelés érhető el vele. Mivel a kókuszt az iparosodott országokban széles körűen felhasználják, jelentős mennyiségű melléktermék, azaz kókuszrost keletkezik, melyet szintén többféleképpen alkalmazhatnak. Egyik felhasználási módja, a szellősségének és a kiváló vízmegtartó képességének köszönhetően, a kertészet. A kókuszrost előkészítése A kertészeti felhasználás szempontjából a kókuszdió legfontosabb része a legkülső, rostos védőburka. Miután eltávolították a kókuszdióról a háncs részét, több hónapon keresztül komposztálják betontárolókban. Ez az elkészítésének egy nagyon lényeges lépése, ugyanis ha nem megfelelően komposztálják, akkor később, amikor vizet adnak a kókuszrosthoz, az veszít majd a térfogatából. Amikor a kókuszrost elérte az állandó térfogatot, következik a mosása és pufferolása. Végül 20%-os nedvességtartalom alá szárítják a kókuszrostot. Ez kizárólag a napfénynél történhet. A mesterséges hőkezelés lehetővé teszi, hogy a kókuszrostnak jó legyen később a vízmegtartó képessége. A kókuszrost mosása A sók a kókuszfa minden részében megtalálhatóak, melyeket vagy az előkészítésük során, vagy a talajként való használatukkor el kell távolítani. Ellenkező esetben a kókuszrost EC-szintje nem lesz megfelelő, és gátolja a kalcium, a nátrium, valamint a magnézium felvételét. A kókuszrost pufferolása A kókuszrost negatív töltésű, körülötte pedig pozitív töltésű ionok vannak. Ez nem okoz problémát, hiszen ezeket az elemeket vonzza, és magánál is tartja, így ezek az ionok a növény által nem felvehető alakban találhatóak meg. A gondot az okozza, hogy a növény tápanyagellátása során magnéziumot és kalciumot juttatunk ki, melyek nem teszik lehetővé, hogy a növény nátriumot és káliumot vegyen fel. Ennek megoldásaként jött létre a pufferolt kókuszrost. A kókuszrost feltöltését laboratóriumi ellenőrzés mellett csúcsminőségű műtrágyákkal hozzák létre, a felszabaduló kálium és nátrium pedig maradéktalanul eltávolításra kerül. A kókuszrost préselése és csomagolása A kész kókuszrostot présgépbe töltik, majd ideális nyomás mellett különféle méretű téglákat préselnek. Legtöbbször nyolcszoros tömörítést használnak. Ez jó helykihasználást tesz lehetővé, valamint a rágcsálók ellen is megfelelő. A már préselt kókusztéglákat egyenként, kivételes esetben raklaponként, fóliába csomagolják. Ezután kerülnek a kókusztéglák a hajóra, ahol fokozottan ügyelnek, hogy ne érj őket nedvesség.

2015-09-01 14:51:00